Hiába visszatérő motívum Szöllősi Mátyás Váltóáram című elbeszéléskötetében a vakító fehér fény, mégis a szürke a leginkább rá jellemző szín. Az egész könyvre ráülepedő monotonitás eredetét pedig minden bizonnyal elsősorban a túl hosszúra nyújtott elbeszélések szétfolyó, széteső szerkezetében érdemes keresni. Szöllősi Mátyás Váltóáram (Európa Könyvkiadó, 2016) A 21. században egy kicsit mindannyian hiperaktívak vagyunk, és ez hatással van a szépirodalmi szövegekhez fűződő viszonyunkra is. (Még akkor is, ha magunknak se valljuk ezt be szívesen.) Nem véletlen, hogy az utóbbi időben igencsak felerősödni látszik a regényekkel szemben az az igény, hogy lehető leghamarabb rántsanak, szippantsanak be bennünket saját világukba, és nyilvánvalóan nem nagyon kell magyarázni, miért is egyre népszerűbb a legegyszerűbben Facebook-irodalomnak nevezhető jelenség, a mindennapi élet apró kis sztorijait ábrázoló, minden mástól megtisztított, szinte csak a csattanóra kihegyezett rövid, anekdotikus tö
Ne tévesszen meg senkit Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora című kötetében olvasható elbeszélések bájos, már-már naívan gyermeki nyelvezete. Bár rögtön az első történet ( Nagyapó Kesztyűcskéje ) úgy indít akár egy kedves mese: „Nagyapó szakálla vattából volt, az arca pedig ráncos krepp-papírból.” - mégis, ahogy egyre haladunk előre a szövegben, előbb-utóbb rá kell jöjjünk, hogy ez csupán a felszín, és az sem véletlen, hogy közben a kötet címe is egyre nyugtalanítóbb értelmezési lehetőségeket kínál fel az olvasónak. Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora (JAK-PRAE.HU 2015) Papp-Zakor Ilka novelláinak feszítő ereje ugyanis a gyermekien kedves, ugyanakkor zabolátlanul áradó mesélőkedv és a morbid témaválasztás szimbiózisából táplálkozik. Hiszen már rögtön a legelső történetben is nagyon hamar kiderül, hogy a címben említett Kesztyűcske maga az elbeszélő-főszereplő, egy „csökevényes lábú”, „szétroncsolt kezű”, tolószékbe kényszerült lány, aki nagyot halló és minden bizonnyal Alzheimer-kóros nagyap