Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Egyszerűen nem ráz meg (Szöllősi Mátyás: Váltóáram)

 Hiába visszatérő motívum Szöllősi Mátyás Váltóáram című elbeszéléskötetében a vakító fehér fény, mégis a szürke a leginkább rá jellemző szín. Az egész könyvre ráülepedő monotonitás eredetét pedig minden bizonnyal elsősorban a túl hosszúra nyújtott elbeszélések szétfolyó, széteső szerkezetében érdemes keresni.  Szöllősi Mátyás Váltóáram (Európa Könyvkiadó, 2016)   A 21. században egy kicsit mindannyian hiperaktívak vagyunk, és ez hatással van a szépirodalmi szövegekhez fűződő viszonyunkra is. (Még akkor is, ha magunknak se valljuk ezt be szívesen.) Nem véletlen, hogy az utóbbi időben igencsak felerősödni látszik a regényekkel szemben az az igény, hogy lehető leghamarabb rántsanak, szippantsanak be bennünket saját világukba, és nyilvánvalóan nem nagyon kell magyarázni, miért is egyre népszerűbb a legegyszerűbben Facebook-irodalomnak nevezhető jelenség, a mindennapi élet apró kis sztorijait ábrázoló, minden mástól megtisztított, szinte csak a csattanóra kihegyezett rövid, anekdotikus tö
Legutóbbi bejegyzések

A kicsinyítő képző kegyetlensége (Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora)

Ne tévesszen meg senkit Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora című kötetében olvasható elbeszélések bájos, már-már naívan gyermeki  nyelvezete. Bár rögtön az első történet ( Nagyapó Kesztyűcskéje ) úgy indít akár egy kedves mese:  „Nagyapó szakálla vattából volt, az arca pedig ráncos krepp-papírból.”  - mégis, ahogy egyre haladunk előre a szövegben, előbb-utóbb rá kell jöjjünk, hogy ez csupán a felszín, és az  sem véletlen, hogy közben a kötet címe is egyre nyugtalanítóbb értelmezési lehetőségeket kínál fel az olvasónak. Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora  (JAK-PRAE.HU 2015)  Papp-Zakor Ilka novelláinak feszítő ereje ugyanis a gyermekien kedves, ugyanakkor zabolátlanul áradó mesélőkedv és a morbid témaválasztás szimbiózisából táplálkozik. Hiszen már rögtön a legelső történetben is nagyon hamar kiderül, hogy a címben említett Kesztyűcske maga az elbeszélő-főszereplő, egy „csökevényes lábú”, „szétroncsolt kezű”, tolószékbe kényszerült lány, aki nagyot halló és minden bizonnyal Alzheimer-kóros nagyap

A leltározás örömei (Szvoren Edina: Pertu)

 Szvoren Edina Pertu című kötete nem könnyű olvasmány. Kellemetlen, kényelmetlen, időnként viszolyogtató, és mégis magától értetődő, hogy az olvasó, ha csupán lépésről-lépésre haladva is, de bizonyosan a végére fog érni.  Éppen ugyanazzal a magától értetődőséggel, amellyel az egyes elbeszélések szereplői veszik tudomásul a velük történteket.  Szvoren Edina :Pertu Palatinus, 2010 A tárgyilagos, szenvtelen hang a szövegeket  egyfajta leltárrá változtatja, melyben a narrátor (gyakran az egyik szereplő maga) akkurátusan végigveszi, egymás mellé rakja a jelen egyes mozzanatait, miközben, néha meghökkentő egymásutániságban csatol hozzá emlékképeket. A beteg anyját ápoló lány a reggeli történéseket ( Ha végeztél ), egy fiatal nő nagyanyja temetésén az összegyűlt rokonság viselkedésének jellegzetességeit ( Temetés ), egy kistestvér azt, ahogy szülei a fivér ellen kitervelt gyilkosságot végrehajtják (A hét vége ), stb. Ez a jellegzetes egyes szám első személyű narrációna ebben a magától értető

Sötét birodalmak nyomasztó meséi (Váradi Nagy Pál: Urbia)

Komor tónusok, nyomasztó légkör, (poszt)apokaliptikus állapotok.  Váradi Nagy Pál első, Urbia című kötetében elsősorban atmoszférateremtető képességéről tesz tanúbizonyságot. Ez kovácsolja szoros egységgé a kötet húsz hosszabb-rövidebb darabját, és ez az, ami valószínűleg az olvasóra is a legnagyobb hatással bír.  Váradi Nagy Pál: Urbia. JAK-PRAE.HU-Korunk. 2012 Az atmoszférateremtés elsődlegessége azonban időnként háttérbe szorítja a cselekményszövést, hasonlóan például Bencsik Orsolya Akció van! című szijtén nemrég megjelent kötetéhez.  Váradi Nagy Pál könyve esetében is erős motívumhálóval átszőtt összeállításról beszélhetünk, melyben az alapvetően prózai forma ellenére is nem egyszer előfordulnak lírai jellegű, néha talán túlságosan is önmagukba záródó, nehezen megfejthető, szinte csak az egyedi hangulatra rájátszó darabok (például a betonút vége). Más szempontból ugyanakkor nagyon is eltér Becsik kötetétől az Urbia, hiszen sokféle hang szólal meg benne, nők és férfiak, felnőttek é

Keserédes szerepjáték (Darvasi Ferenc: Elválik)

Különös, ám mégis igencsak ismerős figurák népesítik be Darvasi Ferenc Elválik című kötetének világát. Ismerjük őket a hétköznapokból, nagyon is magunk elé tudjuk képzelni a kocsmában élete nagy szerelmi történetét bárkinek elmesélő kortalan alkoholistát ( Picurka ), az apát, aki képtelen elfogadni, hogy lányának egy fekete férfi a szerelme ( Meglepetés ), a vidékről a fővárosba szerencsét próbálni érkező egyszerű lányt, aki aztan csak egy alagsori füstös kocsma felszolgálói posztjáig jut ( Retúr ), vagy épp a párja elektronikus levelezését olvasgató informatikust (A szavak embere) .  Könnyen el tudjuk őket képzelni magunknak, hiszen Darvasi nagyon is életteli és hiteles módon képes ábrázolni őket. Nem esik a felkínálkozó csapdába, nem karikatúrákat, elnagyolt, torz portrékat rajzol, karakterei nagyon is elevenek, valószerűek.  Darvasi Ferenc: Elválik  (Palatinus, 2012) Noha a kötetben többféle elbeszélői megoldással is találkozhatunk, a legsikerültebb írásoknak megiscsak a szóbeli ko

Mi lesz veled Istenke? (Barlog Károly: Maxim)

Legelőször az tűnik fel Barlog Károly Maxim című kötetének olvasása során, hogy mennyire egységesek, megkomponáltak, milyen erős belső koherenciával rendelkeznek manapság már az első könyves alkotók novelláskötetei is. Barlog Károly: Maxim (Fórum Könyvkiadó,2013) Feltűnik, mivel a Maxim nem ebbe a csoportba tartozik, sokszínűsége, eklektikussága nem a már „kész” szerzőt kívánja prezentálni, hanem sokkal inkább egy útkeresés állomásait demonstrálja. Barlog egy jól érzékelhetően korábbi alkotói stádiumról közöl látleletet, mint a napjainkban kötettel a nyilvánosság elé lépő fiatal szerzők többsége.   Ezért is válik a kötet egyik kulcspontjává az irodalmi hagyományhoz, pontosabban az irodalomhoz, mint hagyományhoz kötődés szándéka, a mód, ahogyan Barlog esszészerű írásaiban többször is utal olvasmányélményeire.  Hasonlít, összevet, felidéz, mint például az Egy mondat Újvidékről című szövegben, ahogy az utolsó bekezdésben az addig leírtakat Konrád György Fenn a hegyen napfogyatkozáskor