Ne tévesszen meg senkit Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora című kötetében olvasható elbeszélések bájos, már-már naívan gyermeki nyelvezete. Bár rögtön az első történet ( Nagyapó Kesztyűcskéje ) úgy indít akár egy kedves mese: „Nagyapó szakálla vattából volt, az arca pedig ráncos krepp-papírból.” - mégis, ahogy egyre haladunk előre a szövegben, előbb-utóbb rá kell jöjjünk, hogy ez csupán a felszín, és az sem véletlen, hogy közben a kötet címe is egyre nyugtalanítóbb értelmezési lehetőségeket kínál fel az olvasónak. Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora (JAK-PRAE.HU 2015) Papp-Zakor Ilka novelláinak feszítő ereje ugyanis a gyermekien kedves, ugyanakkor zabolátlanul áradó mesélőkedv és a morbid témaválasztás szimbiózisából táplálkozik. Hiszen már rögtön a legelső történetben is nagyon hamar kiderül, hogy a címben említett Kesztyűcske maga az elbeszélő-főszereplő, egy „csökevényes lábú”, „szétroncsolt kezű”, tolószékbe kényszerült lány, aki nagyot halló és minden bizonnyal Alzheimer-kóros nagyap