Hiába visszatérő motívum Szöllősi Mátyás Váltóáram című elbeszéléskötetében a vakító fehér fény, mégis a szürke a leginkább rá jellemző szín. Az egész könyvre ráülepedő monotonitás eredetét pedig minden bizonnyal elsősorban a túl hosszúra nyújtott elbeszélések szétfolyó, széteső szerkezetében érdemes keresni. Szöllősi Mátyás Váltóáram (Európa Könyvkiadó, 2016) A 21. században egy kicsit mindannyian hiperaktívak vagyunk, és ez hatással van a szépirodalmi szövegekhez fűződő viszonyunkra is. (Még akkor is, ha magunknak se valljuk ezt be szívesen.) Nem véletlen, hogy az utóbbi időben igencsak felerősödni látszik a regényekkel szemben az az igény, hogy lehető leghamarabb rántsanak, szippantsanak be bennünket saját világukba, és nyilvánvalóan nem nagyon kell magyarázni, miért is egyre népszerűbb a legegyszerűbben Facebook-irodalomnak nevezhető jelenség, a mindennapi élet apró kis sztorijait ábrázoló, minden mástól megtisztított, szinte csak a csattanóra kihegyezett rövid, anekdotikus tö